Van-e valaki, akinek ne lenne legalább egy gördülő története?

 Olyan, ami vonaton, buszon, villamoson, metrón, taxiban vagy saját autóban ülve esett meg vele? Éppen akkor, amikor négy vagy több keréken utazott, pontosabban, gördült valahonnan valahova? 

 Robinak, a sarki hentesnek a szerelem hullott az ölébe a 6-os villamos lépcsőjéről, a szó szoros értelmében. Sárikának ugyanis a lépcsőbe akadva letört a cipősarka. Eközben a villamos meglódult előre, Sárika meg dőlt - hátra... Meg sem állt volna a földig, ha nem toporog ott mögötte a Robi, aki elkapta. Olyan alaposan, hogy ezt követően, öt közös gyermekük is született. Hát hogyne! Hiszen őket az élet meg a villamos is egymásnak teremtette!

 Flórát hatan zsebelték ki a 6-os villamoson, fizetésnapon... Nóri néni a bokáját törte, mikor a troli ajtaja odacsukta a kabátja szárnyát és úgy indult tovább... az iszákos Lalika a kis Lalit, Józsi bá' meg a Zombi kutyát felejtette a buszon... Szerencsére meglettek a végállomáson. A sofőrök és a rendőrök felváltva pesztrálták őket.. 

Nekem is vannak gördülő történeteim.

gördülő történetek  autóbusz  villamos  troli  metró  vezetők  utasok  BKK  VT Arriva  tömegközlekedés  közlekedési reality

A családunk élete jobban összefonódott a tömegközlekedéssel, mint a budai fonódó villamos hálózat Budapesttel. Sőt! Még bele is gabalyodott, de az már egy másik történet... (egyszer majd azt is elmesélem - talán...) 

A Papáról meg az ő villamosáról már írtam egyszer, korábban. Ahhoz, hogy értsd, érezd azt a feelinget, csiít ami a családunkban működik, jó azt is ismerni. (A történet ITT olvasható. KATT!)

Egy időben sokat buszoztunk a gyerekkel. Egyedül voltam. Egy keresetből kellett mindent előteremtenem. A lakás rezsijét, az óvodai költségeket, a ruházkodást, az ételt, italt, cipőt, ruhát, szórakozást... Így aztán spórolni kellett ott, ahol csak tudtam. Esős, hideg vasárnapokon, mikor nem lehetett menni a játszótérre, buszoztunk. Vittünk vizet meg szendvicset, aztán mentünk. Végállomástól végállomásig, ahogy csak adódott. Jó volt. Bennem előjött az a régi, meghitt érzés, hangulat, mikor a Nagyival a Papa vezette villamossal róttuk a köröket az újpesti Megyeri csárda és a Nyugati Pályaudvar között, csilingelve...  

A buszozást imádta a gyerek. Megismertük az egész várost, s mindig történt valami érdekes. Esküszöm, jobb volt mint az állatkert. Így tanult meg a kisfiam számolni is. Mindig kérdezgette, melyik busz hányas, merre megy... Aztán szépen összerakta a számsort magának.  Mire iskolába ment, már százig elszámolt, hibátlanul. Nyolcévesen egyedül eltalált bárhová a városban. A felnőtteknél is szabályosabban közlekedett. Csak ajánlani tudom ezt a programot egyedülálló anyukáknak. Hasznos és hatásos. 

gördülő történetek  autóbusz  villamos  troli  metró  vezetők  utasok  BKK  VT Arriva  tömegközlekedés  közlekedési reality

Aztán teltek, múltak az évek. A gyerek felnőtt, diplomát szerzett, majd állást keresett... Keresett, keresgélt - aztán nem talált... Pedig a hivatás, amire készült, hiány szakmának számít - elméletileg. A valóságban azonban minden diplomához kötött hely be van töltve. A kiírt álláspályázatokat mindig valaki más nyeri el. A más, akiről utólag mindig kiderül, hogy a pályáztatók egyikének, másikának fia, lánya, Macája, de legalábbis üzletfele, jó ismerőse... Hja, a nagy magyar valóságban rögös út vezet a boldoguláshoz... csak egyeseknek van simára kövezve... 

Állásinterjú, állásinterjút követett - sikertelenül. Az én vidám, szép fiam pedig egyre komorabb, borúsabb lett. Vergődött, mint a partra vetett hal. Rossz volt nézni, ahogy egyre jobban belegabalyodott a hálóba, amit újra és újra rádobtak. Mert - ahogy ő elmondta, arra, hogy mit tud valójában, nem igazán voltak kíváncsiak a felvételiztetők. Viszont profin alkalmazták az ember megalázásának rafinál, nem kifejezetten HR-es technikáit.  Éreztem, hogy baj lesz. Lett is. Egy napon úgy robbant be a lakásba, hogy az összes ablak beleremegett. Hozzám sem szólt, csak összekapkodott egy-két dolgot, aztán elviharzott. Mint később megtudtam, az borította ki végleg, hogy az egyik intézmény, kis kopasz és gnóm vezetője a több éves szakmai gyakorlatot kérte rajta számon. Majd ezt követően felvette hajdani főiskolai társát, aki a leggyengébb volt a csoportban. Még helyesen írni sem nagyon tudott, talán még a diplomáját sem kapta kézhez, szakmai gyakorlata neki sem volt. Viszont jó segge - az volt. Így aztán alkalmasnak találtatott. A későbbiekben igen gyümölcsöző viszonyt ápolt az idősödő, kis kopasz, gnómmal. Hááát... nekik legyen mondva..

gördülő történetek  autóbusz  villamos  troli  metró  vezetők  utasok  BKK  VT Arriva  tömegközlekedés  közlekedési reality

Nálunk eközben... eljött a nap amikor a fiam ragyogva közölte:

 - Voltam vizsgázni. Sikerült! Felvettek! 

Mint kiderült, a PAV II.-es vizsgája lett sikeres, ami autóbusz vezetőknek szükséges, így mivel már több éve vezetett személyautót  balesetmentesen, elkezdhette a tanfolyamot a VT Arrivánál, ahol egyidejüleg, biztos állást, jó fizetést is kapott.

A hajánál fogva húzta ki magát az értelmiségi HR-esek gerjesztette dugóból. Pályát módosított.

Jó húzás volt .Az a tanfolyam, amit a cég biztosított közel egy millióba került volna magánszemélyként. Soha nem tudtuk volna megfizetni. Amikor első útjára indult, megkérdeztem:

- Jól érzed magad fiam?

Bólintott.

- Gyerekkoromban úgy is mindig buszvezető akartam lenni. Az lettem. Helyemen vagyok.

- Jut eszembe, Anyu! - fordult vissza elmenőben. - Azt ígértem régen neked, hogy full extrás Mercedes lesz a fenekem alatt harmincéves koromra... Van. Gyere le holnap a buszmegállóba... viszlek egy kört!

Lementem. Hajnalban, az első buszhoz...

...és jött a busz...

...a fiam vezette!!!!!

Esküszöm, láttam a Papát a korai felhők fölött. Könnyesen mosolygott -akárcsak én a megállóban...

(fotók: BKK, VT Arriva, Facebook)